Összesen
0 Ft

Miért pont az SBS „method” csali?

2017. április 05.
Németh András
Németh András

Az első horgászírásom, az első szárnypróbálgatások… sokkal inkább egy elbeszélés, egy story, egy blog-bejegyzés, mintsem horgászcikk. Szeretném elmesélni, vagy sokkal inkább elmondani a véleményem, hogy miért pont az SBS, és miért pont az SBS „method-csalik”.
Had kezdjem egy kicsit távolabb a lényegtől, hogy teljes legyen a történet. Gyerekkorom nagy pecái sokat jelentettek és jelentenek a mai napig. Akkor még a mogyorófavessző és a ganéban, kertben túrt giliszta, a kenyérgombóc volt az, ami elég volt a boldogsághoz. Etetőanyag pedig nem volt más, mint a parton szedett iszap. Igen iszap, elég volt a keszegeknek, hogy valami csobbant és „felhős” volt. Akkor sajnáltuk, hogy mi csak ezen a szinten vagyunk, hisz már akkor is ismertünk a környékben sporthorgászt, és egyéb más tehetősebb horgászt. Csak irigykedtünk a sok drága felszerelésre, a csontira, az ízesített kukoricára. De ma már nagyon örülök neki, hogy nekem még megadatott az ilyen igazi régi „BEZZEG A MI IDŐNKBEN!” peca. Sok szép emlék, sok szép fogás, az akkori léptékkel persze.

Aztán teltek-múltak az évek, egyre kevesebb idő jutott a horgászatra. Ha mentünk is, csak bértavakra - és elég volt a csemegekukorica, meg a kapásjelző karika a boldogsághoz. Néhány év kimaradással újra horgászatra fogtam magam egy fanatikus kolléga felkarolásában. A „FEEDER” lett a mindenem. Kevés pénz állt a rendelkezésemre, de azt, ha lehetett pecára költöttem. Olvastam az összes cikket, néztem az összes videót. Csak szívtam magamba a sok mi-miért jó, mivel, mit lehet fogni tippeket, technikákat. Jártam a pecaboltokat, jártam a horgászkiállításokat. Megvettem MINDEN csalit, amiről csak egy jó szót is hallottam. Minden nevesebb gyártótól volt sláger csalim, és nagyon sok kevésbé neves cég terméke is, mert valamiért szimpatikus volt. Nem egy nagyon drága csalim volt, amivel aztán egy szem halat sem fogtam soha, és nem egy olcsó, amivel rogyásig fogtam magam. Ez ment pár évig, mindig volt egy csali, ami sokkal jobb volt, mint az előző. Meg is vettem… Sok jó és rossz tapasztalatot gyűjtöttem csalik és etetőanyagok terén. Nem volt egyszerű, hiszen a sok marketing és a sok cikk mindig vásárlásra sarkalt. Csapongtam a termékek és gyártók közt.

Egyszer csak nem mentem horgászni, mert közbe jött egy meló. Majd jövő héten elmegyek - gondoltam, aztán eltelt hat év peca nélkül.

Idén januárban, egy horgászattól független esetből adódóan robbanásszerűen jött a felismerés, hogy nekem hiányzik a horgászat. Hat évig nem is foglalkoztam semmivel, ami a horgászattal kapcsolatos. Gondoltam sok minden nem változott az elmúlt években, rákerestem a különféle médiákra. Nekiálltam felzárkózni - olvasmányok, videók, temérdek mennyiségben. Januárban, februárban volt időm sokat olvasni, és az összes videót megnézni, ami szimpatikus volt a feeder- és a method-horgászattal kapcsolatban. Nagyon megtetszett a method peca. Abba ástam magam bele egy kicsit jobban.

Néhány cikk, néhány videó, néhány megnyilvánulás a methoddal kapcsolatos fórumokon, és azt vettem észre, hogy fel nem bírnám sorolni, nem hogy a csalik, de még a gyártók sokaságát sem. Egyszerűen ledöbbentem, hogy már-már „csaligyártó-nagyhatalom” lettünk. Mindenki csalit gyárt, mindenki esküdözik, hogy nagyon fogós.

Senkit nem szeretnék megbántani, mindenkinek szíve joga, mit használ. Nagyon sok jó csali gyártó van, és nagyon sok jó csalit is gyártanak. De az egész egy kicsit kezd elmenni egy brazil karneváli jelleg felé. Kinek színesebb, kinek illatosabb, „fluóbb”, aromásabb, stb… a különféle árakról és a különféle marketingfogásokról nem is beszélve. Persze biztos van jó oldala is, hiszen versenyhelyzetben a gyártók talán törekednek a minőségre is. Igen, vannak gyártók, akik törekednek, sőt a minőségben hisznek csak igazán. Nem a puccos csomagolásban, nem a füstölök, pezsgek, zizegek, oldódok, villogok dolgokban, vagy abban, hogy a „sztárhorgász is ezt ajánlja”.
Ők abban hisznek, hogy egy olyan terméket állítanak elő, ami tényleg fogós, ami tényleg örömet okoz horgászat közben és van élmény. Akkor az beválhat, mint üzletpolitika, és itt jött számomra képbe az SBS.

Hogy miért pont az SBS?

Egyszerű. Vásárolnom kellett új csalikat. De mit?

Kénytelen voltam utána olvasni, utána járni a háttereknek, mi miért van úgy, ahogy van, és ki miért horgászik ezzel vagy azzal. Az SBS számomra nem volt ismeretlen, de a bojlizás (ha nem is a picike feeder-bojli) távol állt tőlem. Mégis megnéztem kíváncsiságból az SBS honlapját. Néhány cikk és néhány videó után az érdeklődésem fokozódott, és örömmel láttam meg, hogy az SBS palettáján van csali, amely alkalmas method horgászathoz, illetve és/vagy e horgász technikához lett kifejlesztve. Még több videó, még több cikk, és belopta magát a szívembe az SBS. Amint megláttam a környék horgászboltja polcán az SBS feliratot, rögtön megleptem magam egy Strawberry-Jam Mini Fluro Pop-Ups-sal. Ahogy megjött a „jó idő”, irány a peca! A Mini Pop-Ups nem okozott csalódást, finom lágy illat, nagyon jó állag, tényleg fluro, és nem csak a neve. Ezen tulajdonságai, és bizonyára az összetevői miatt az épphogy kiolvadt vizeken nagy sikerrel tudtam horogra csalni a potykákat és a kárászokat. Gondoltam, az SBS lehet az én method csalim. Az SBS honlapján utána olvastam a sok sikersorozatnak A versenyek és a rekordfogások magukért beszéltek. Továbbá Kovács Zoltán egy végtelenül szimpatikus, intelligens embernek bizonyult a videói és az írásai alapján. Az „SBS-gyárlátogatás” videóban (link) volt néhány mondata a csalikra és az aromákra vonatkozóan, ami nekem nagyon szimpatikus volt. Röviden összefoglalva arról beszélt, hogy az SBS csak és kizárólag természetes aromákat használ. Úgy gondolom, hogy ez fontos a halak számára, a vizeink számára, és fontos nekem is. Úgy hatott rám, mintha megszólított volna. Azt mondta; „az illatok nem úgy vannak jelen a vízben, mint ahogy mi érezzük, a halak ezt másként érzékelik”, (és itt jön, ami rám nagyon igaz) „sokan maguknak választanak csalit, a saját orruknak.” Ami kellemes illatú, vagy éppen „hú… ez nagyon büdös, akkor ez biztos jó”, és tényleg! Egész eddig ezt csináltam. Nem vettem meg úgy csalit, hogy ne szaglásztam volna meg. Nekem ez volt a sorsfordító a csali vásárlás terén. Az SBS oldalán nagyon jól és egyszerűen fel vannak tüntetve a csalik használatának időszakai. Csak ezt vettem figyelembe a vásárláskor, legyen egy-két „felmelegedő-lehűlő” és egy-két „nyári” csali. Ezeken a kategóriákon belül is, legyen fűszeres, legyen édes, legyen halas/büdös. Egy része pop-up, egy része süllyedő. Ezen opciók alapján rendeltem néhányat a „Corn Shaped” és a „Mini Dumbells” csalikból. Tekintettel arra, hogy etető-pellettel methodozom, kipróbálom az „Eurostar Boost Juice-t”. Ezzel az attraktorral aromásítva a natúr halas pelletet.

Megjöttek a tesztalanyok

Megjöttek a tesztalanyok

Megjöttek a tesztalanyok

Eurostar Boost-Juice, amitől még fogósabb a halas micro pellet

Eurostar Boost-Juice, amitől még fogósabb a halas micro pellet

Eurostar Boost-Juice, amitől még fogósabb a halas micro pellet

Megjött a csomag. Az első benyomások vegyes érzelmekkel töltöttek el. Az árak nagyon kedvezőek, ha a mennyiséget nézzük, mert a kis tégelyek nem egy szezonra elegendő csalétket tartalmaznak. Némely íz, nem olyan megkapó szaglászva,így a régi filozófiám alapján a polcon is maradt volna. Némely íz pedig nagyon is meggyőző. Nem is vártam sokáig, rögtön előkére kerültek a „popper” csalik, lássuk a kancsóban mit mutat a konyha asztalon. Hisz mindenki ezt csinálja, akvárium, kancsó, jénai edény… mindegy, csak lássuk, hogy viselkedik a csali. A „Corn Shaped Popper Bojli” úgy viselkedik, ahogy nekem az a leginkább szimpatikus, ha akarom, lebeg, ha akarom „wafters”. Csalitüske és horogmérettől függően mindkét tulajdonság kihozható belőle, method horog méretekről beszélvén. Nem egy olyan pop-up csalival találkoztam, amelynek akkora felhajtóereje van a kis 8mm-es golyóbisban, hogy kis túlzással nyílegyenesre feszíti a horogelőkét.
Akkor lássuk, hogyan mutat a pontyok szájában a csali, irány a vízpart!

MM Carp Lake, Dunaszeg

MM Carp Lake, Dunaszeg

MM Carp Lake, Dunaszeg

Kavicsos aljzat, kristálytiszta víz

Kavicsos aljzat, kristálytiszta víz

Kavicsos aljzat, kristálytiszta víz

A helyszín az „MM Carp Lake”, Dunaszeg. Szép, rendezett tó. Közel a Dunához, így mondhatni dunai kavicsos fenékkel és patyolat tiszta vízzel rendelkezik. Az átlag pontyméret 4-5-kilogramm, és félkilós átlag kárászok. A tóban laknak még gyönyörű méretes tokhalak is. Igaz, sajnos én még belőlük nem szákoltam.

A csali teszt eddig csak három napot számlál, de ezalatt három nap alatt bebizonyosodott, hogy az Eurostar Boost Juice frankfurti kolbászos ízesítésű attraktor meghozta a várt eredményt.

A gyári jelölés lekoppintva, az ízesítés matricát is átragasztottam a doboz tetejére

A gyári jelölés lekoppintva, az ízesítés matricát is átragasztottam a doboz tetejére

A gyári jelölés lekoppintva, az ízesítés matricát is átragasztottam a doboz tetejére

Feederes csaliarzenál

Feederes csaliarzenál

Feederes csaliarzenál

A csalik közül pedig, mint azt a termék leírásában található megjegyzés is mutatja, a Corn Shaped Popper Bojliból a fehérborsos White Pepper Corn a hideg és/vagy felmelegedő vizekben nagy sikert hozhat a még óvatosan táplálkozó pontyoknál is. Mind a három nap „kimagasló mennyiségű” kárász és ponty vált áldozatául a csaléteknek. Hogy miért idézőjeles a kimagasló mennyiségű? Mert ezekből volt a legtöbb kifogott hal. Horgászat közben mindig figyelem a körülöttem horgászókat is, ha lehet, az egész tavat figyelem. Ki mennyit fog, mivel, hogyan? De amikor ez fordítva történik, és téged néz mindenki a tavon, hogy mennyit, mivel, hogyan fogsz - az bizony több, mint bizonyíték. Amikor a melletted ülők jönnek oda és kérdezik „Mivel is horgászol?” - hiszen ők is method, ők is pop-up pellettel horgásznak, de a hal nem jön. A White Pepper Corn nem egy élénk, nem egy harsány fűszeres „ajtón bedöngető” csali, hanem egy fakó-fehér, lágy illatú, kellemes finom kis precíz eszköz, ami nem követeli a kapást, hanem sokkal inkább „szépen megkéri a halat - csali”.
Ezért fogós az SBS.

Corn Shaped Pooper, kukoricás ízesítéssel

Corn Shaped Pooper, kukoricás ízesítéssel

Corn Shaped Pooper, kukoricás ízesítéssel

Mérlegen a valóság

Mérlegen a valóság

Mérlegen a valóság

A dipeket kis orrcseppes flakonokba adagoltam ki

A dipeket kis orrcseppes flakonokba adagoltam ki

A dipeket kis orrcseppes flakonokba adagoltam ki

Kora tavasszal még nem olyan kellemes esőben horgászni

Kora tavasszal még nem olyan kellemes esőben horgászni

Kora tavasszal még nem olyan kellemes esőben horgászni

Horgászat szakadó esőben

Horgászat szakadó esőben

Horgászat szakadó esőben

A White Pepper Corn Popper nem egy pontyot fektetett a matracomra, nem egy kárászt. Pontyból az eddigi egyéni rekordomat is, egy 9 kilogrammos tükröst, és egy majdnem 6 kilogrammos pikkelyest is. A három tesztnapon kijutott minden: szép, meleg, napos idő, szakadó eső, erős szél, hidegfront, meleg front. Ezek együttesen megnehezítették, ugyanakkor változatosabbá is tették a teszthorgászatot. Ami még nagyon jól hozta a kárászt és a pontyot, a Premium Mini Dumbells, Ace Lobworm (csaliféreg) ízesítése. A kárászok szinte megőrültek a csaliért.

A kárászok imádták a Premium Mini Dumbells, Ace Lobworm ízű csaliját

A kárászok imádták a Premium Mini Dumbells, Ace Lobworm ízű csaliját

A kárászok imádták a Premium Mini Dumbells, Ace Lobworm ízű csaliját

Összegezve, nagyon beváltak az SBS csalijai a method horgászataimhoz. A kontrasztot a kontrol botom adta, amelyen ugyanaz az etetőanyag, de más gyártók csalijai, általam ízesített kukoricák, stb. szerepeltek. Míg a kontrol bot csak pihen, vagy egy-egy kapást produkál, addig az „SBS bot” szépen hozza a halat. Engem mindez megerősített abban, hogy továbbra is az SBS termékeit használjam és teszteljem.

Köszönöm szépen az SBS Team-nek! További sok sikert kívánok, mind a gyártás, mind a versenyek terén!

SBS, én téged választalak! 

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.