Ne bonyolítsd túl!
Sziasztok! Ebben az írásban nem egy konkrét horgászatot szeretnék elregélni, hanem bemutatni, hogy én hogyan is használom az SBS termékeit feederezéshez, a method technikában.
Először is, a method technikának az intenzíven telepített tavakon van létjogosultsága, ahol bizony ezzel a módszerrel rövid idő alatt rengeteg halat tudunk zsákmányolni. Én a Baranya megyében található Olaszi horgásztóra járok leggyakrabban, ez a tó számít nekem „hazai pályának”. Ha valamit először próbálok ki, akkor biztosan itt teszem azt.

A módszer lelke az etetőanyag, nekem az egyik kedvencem a Flumino Groundbait natúr változata, hiszen azt akár dobásonként is más-más aromával tudom ellátni, vagy éppen semmilyennel. A fotók készítésekor azonban egy másik mix, a Premium Method Mix, Bio Big Fish volt nálam. Így ezen mutatom be lépésenként, hogyan is készítjük el a methodozásra szánt csalogató anyagot:
1. Kiöntjük egy vödörbe a kívánt mennyiséget, majd fokozatosan adagolva hozzá a vizet, elkezdjük keverni.

2. Miután kellően jól tapad, de nem ragacsos, fogunk egy rostát (2-3 mm-es lyukbőséggel) és áttörjük az anyagot rajta, hogy homogén legyen. Ez a víz alatti gyors bontást segíti elő.

3. Pihenni hagyjuk 15 percet, én ez idő alatt szoktam felállítani a horgászhelyet.

4. Átöntjük egy kisebb edénybe, hogy ne a nagy vödörből kelljen minden dobás előtt megtölteni kosarunkat.
5. Ami a rostán fennmarad, arra methodozás közben nem lesz szükségünk, azt félretesszük, vagy a vízbe szórjuk, ami pazarlásnak tűnhet, de ha jó állagú anyagot szeretnénk, akkor célszerű így eljárni.

6. Ha a nap folyamán kezdene kiszáradni a method mixünk, egy kézi permetezővel adjunk hozzá vizet, és óvatosan keverjük el, hogy csomó ne keletkezzen. Ha mégis keletkezne, akkor érdemes újból átrostálni!
Ennyire egyszerű. Ízlés szerint adhatunk hozzá némi micro pelletet, hogy legyen valami nagyobb szemcseméretű anyag is a csalink körül. Én viszonylag sűrűn szoktam hozzáadni, nekem bevált. A végszereléket tekintve a világ talán legegyszerűbb összeállítása szükségeltetik a methodozáshoz! Egy kosár, egy gyorskapocs, egy rövid előke, pici horog és csalitüske vagy csaligyűrű, no meg persze egy töltőszerszám a kosarunkhoz.

Át is térhetünk a csalikra. Itt sem kell túlgondolni a dolgot, egy szem minibojli, ami lehet süllyedő, lebegő, vagy wafter, azaz kikönnyített. Már rengeteg csalit kipróbáltam az évek során, különböző ízesítésekkel, színekkel, és amit biztosan mondhatok, hogy az ananászos pop upok szinte mindenhol, minden körülmények között működnek. Az SBS palettájáról én a Mini Fluro Pop Ups termékcsalád két oszlopos tagját, az ananászt és a fokhagymát nem hagyom otthon sosem, igen jól sikerült csalik, számtalan halat köszönhetek már nekik.

Egyik legjobb tulajdonságuk, hogy nem emelik el a horgot a víz aljáról, még a 12-es méretűt sem.

Emellett nem szárad ki, rendkívül könnyen lehet feltenni a tüskére, és rajta is marad, nem csúszik le, sokszor a fárasztást is kibírja! Sokan használnak nagyobb méretű csalikat methodozásnál is, nekem azonban a legjobban ezek a 8, maximum 10 mm-es minibojlik és pelletek bizonyítottak legtöbbször.
Azt azonban hozzá kell tegyem, hogy ennek a módszernek a lényege nem az, hogy megfogjuk a tórekordot, hanem a sok kapás. Előfordul bizony, hogy nem fogok termetes halat egy-egy horgászat alkalmával, de általában a nagy számok törvénye alapján könnyedén bele tudunk nyúlni néhány öregebb pontyba, ők is előszeretettel felveszik a kisméretű csalikat, ha oda tudnak férni a kosárban felkínált étekhez apróbb társaiktól.


Methodozásnál ráadásul (a bojlizással talán ellentéteben) igazán sokféle halat foghatunk, legyen az compó, keszeg, kárász, ponty, amur, tokhal vagy éppen afrikai harcsa a nyári időszakban. Ha nincs sok idő a horgászatra, csupán egy délután vagy délelőtt, akkor ez a technika véleményem szerint verhetetlen, és igazán költséghatékony is!
Köszönöm, hogy elolvastátok, görbüljön mindenkinek!
-
Bene hegyi tó
Amikor nyári horgásztúrát tervezek, akkor általában vagy extrém meleg, vagy extrém szeles időjárást sikerül eltalálni. Most sem volt ez másképp, amikor 2026 áprilisában kiválasztottuk és lefoglaltuk a júniusi időpontot a Bene-hegyi horgásztavon.
-
Őzetanya, 12-es állás
Az idei év első horgászatára egészen április elejéig kellett várnunk, így nagy örömmel indultunk útnak, hogy újra elővegyük az ősz óta pihenő felszereléseinket.
-
SBS központ szabadságon!
Ezúton értesítünk Benneteket, hogy 2026. augusztus 5-9-ig, leállás lesz az SBS központban! Ezen időszakban beérkező rendeléseket augusztus 10-én, hétfőn kezdjük el feldolgozni!
-
Sikeres bemutatkozás a harsányi 9-es álláson
Augusztus 20–24. között első alkalommal vettünk részt egy harsányi baráti horgásztalálkozón a 9-es álláson, Tibor barátommal. Már hosszú ideje vártuk ezt a lehetőséget, hiszen korábban még nem horgászhattunk ezen a csodálatos vízen, amely méltán híres ...