Összesen
0 Ft

Olvadás után

2014. április 14.
Szorre Patrik
Szorre Patrik
SBS Carp Saving Team

Kétségtelen tény, hogy a téli, hideg időszakban több tapasztalat és ügyesség kell ahhoz, hogy megfogjunk egy pontyot. Sokan a zord időjárási körülmények miatt, és az esetleges „betlizéstől” tartva csak később, a tavaszi felmelegedéskor kezdik el a horgászatot. Éppen ezért a hideg vízi horgászatok még nagyobb kihívást jelentenek, ahol már az is nagy siker, ha egy-egy ponty felveszi a csalit.

Kétféle, általunk is eredményesen használt technikát szeretnék bemutatni, amelyet ugyanazon a tavon próbáltuk ki, hogy összemérhessük az eredményességüket. Helyszínként barátaink 2 hektáros magántavát választottuk, ahol nem folyik aktív horgászat az év többi napján. A horgászatot a tó sekély és letisztult vize és a vízbe dőlt fák, bokrok tették nehézzé.

Január első napjait már vízparton töltöttük és igyekeztünk sokat tanulni a téli horgászatok tapasztalataiból. A hideg vízi horgászatok alkalmával sokan gyakran elvetik a halas alapú ízeket és inkább az édes jellegű csalikhoz nyúlnak. A téli, kora tavaszi horgászatok során sokszor bizonyítottak már az édes-gyümölcsös csalik, így a januári peca alkalmával arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon a halas, vagy az édes-fűszeres csalik keltik fel a pontyok érdeklődését?

Dani az M3-as (fűszeres-vajkaramellás) ízű bojlit használta, míg én Flumino F-Code-os etetőanyagot kevertem be az Ace Lobworm (csaliféreg-giliszta-tintahal-polip) ízű bojli mellé.

Kis vendégünk is érdeklődően szaglászta az F-Code-os etetőanyagot!

Kis vendégünk is érdeklődően szaglászta az F-Code-os etetőanyagot!

Kis vendégünk is érdeklődően szaglászta az F-Code-os etetőanyagot!

Az 5 órás horgászat alatt három darab pontyot sikerült szákba terelni a halas alapú csalikkal.

Nem kellet sokat várni az első pontyra!

Nem kellet sokat várni az első pontyra!

Nem kellet sokat várni az első pontyra!

Egy újabb, gyönyörű színekben pompázó tőponty

Egy újabb, gyönyörű színekben pompázó tőponty

Egy újabb, gyönyörű színekben pompázó tőponty

Ebben a tóban a halak számára ismeretlen volt a bojli, hiszen kizárólag a tóban megtalálható természetes táplálékon élnek. Tapasztalataink alapján mégis elmondhatjuk, hogy ezen a tavon, - ami egy ritkán horgászott víz - a halas csalik remekül beváltak.

A szerelékeinket 80-90 cm mély részekre helyeztük el. Azért döntöttünk a sekélyebb víz mellett, mert pontyokra utaló jeleket - buborékokat, fordulásokat – láttunk ezen a területen. Az egyik végszerelékem egy blowback előke volt, a másik botomra a természetesebb és szabad mozgás miatt 360°-os előkét kötöttem. Tekintsétek meg a 360°-os előke elkészítését:

Az előkéhez szükséges kellékek

Az előkéhez szükséges kellékek

Az előkéhez szükséges kellékek

Húzzuk fel a karikás forgót a horog szárára…

Húzzuk fel a karikás forgót a horog szárára…

Húzzuk fel a karikás forgót a horog szárára…

majd felfűzzük kettő gumigyöngy közé az előkegyűrűt…

majd felfűzzük kettő gumigyöngy közé az előkegyűrűt…

majd felfűzzük kettő gumigyöngy közé az előkegyűrűt…

kössük fel a szilikon karikát az előkegyűrűre, ez lesz a csali helye…

kössük fel a szilikon karikát az előkegyűrűre, ez lesz a csali helye…

kössük fel a szilikon karikát az előkegyűrűre, ez lesz a csali helye…

… és végül a karikás forgóhoz kössük az előkezsinórt.

… és végül a karikás forgóhoz kössük az előkezsinórt.

… és végül a karikás forgóhoz kössük az előkezsinórt.

Bevetésre készen!

Bevetésre készen!

Bevetésre készen!

Az időjárás nem volt kegyes hozzánk a következő hónapban. A tavakat 8-10cm-es jégpáncél borította. Február közepén nyílt újra lehetőségünk itt horgászni, ezúttal viszont élő csalival, csontkukaccal készültünk. A hideg vízben a pontyok óvatosabban táplálkoznak és ha természetes, élő csalit használunk, akkor nagyobb esélyünk van megfogni őket. A keszegfélék is imádják a csontkukacot, így csonti karikára fűztem fel a csontkukacokat, bízva abban, hogy a kisebb halak nem tudják majd felvenni a csalit. A csonti karikás előkét azonos módon kell megkötni, mint egy egyszerű hajszálelőkés szereléket, csak itt a hajszál végére a hurok helyett a csonti karika kerül. Ezzel a módszerrel télen elkerülhetjük az egyéb halak ostromát, mert nem tudják olyan mélyre szívni a csalit, hogy megakadjon a horog. Hátrányai közé tartozik, hogy a nagytestű pontyokat nem könnyű elcsábítani vele.

A napos időjárásnak köszönhetően úgy döntöttem, hogy az egyik szereléket a mélyebb, nyílt víz irányába, a másikat a sekély, búvóhellyel teli részre dobom be. A hideg víz ellenére a halak a mély vízből kiúsztak a sekélybe, itt a gyorsan melegedő vízben előbb találnak természetes táplálékot. Ezt kihasználva mindkét előkémre csonti karikát kötöttem, etetőanyagom pedig M1-es ízesítésű method mixből állt.

Az M1-es method mixhez pár marék csontkukacot is kevertem

Az M1-es method mixhez pár marék csontkukacot is kevertem

Az M1-es method mixhez pár marék csontkukacot is kevertem

A szerelékem fő feladata, hogy azonnal akadjon, és ne adjon esélyt, hogy a hal az akadóba ugorjon. Egy méteres, 45 librás SBS Dive Master zsinórt használtam, amely tökéletesen süllyed és elfekszik a tó medrében. Az ólom egy 71 grammos in-line paszta ólom volt, amelybe az M1-es method mixet gyúrtam, az előkém pedig egy 15 cm-es 15 librás SBS Discovery zsinórból állt. Azért választottam ezt a zsinórt, mert rendkívül jó süllyedési tulajdonsággal rendelkezik, így biztos lehetek benne, hogy az előkém teljes hosszában elfekszik a mederfenéken. A horog pedig egy 6-os méretű SBS Enforcer horog volt. Ennek a módszernek az eredményességét jól igazolja, hogy a fél napos horgászat alatt hat darab pontyot sikerült horogra csalnom ezzel a módszerrel.

Csodálatos színekben pompázó pontyokat sikerült fogni

Csodálatos színekben pompázó pontyokat sikerült fogni

Csodálatos színekben pompázó pontyokat sikerült fogni

Összegzésül elmondhatom, hogy mind a két módszer rendkívül eredményesnek bizonyult! Ebből a két hidegvízi horgászatból is kiderült, hogy kellő odafigyeléssel és újszerű dolgok alkalmazásával januárban is lehet halat fogni! Fontos, hogy télen se feledkezzünk meg a halas csalik fogósságáról, hiszen sok esetben eredményesebbek lehetnek, mint az édes csalik, ahogy ezt mi is tapasztaltuk.

Tekintsétek meg az általunk készített rövid összefoglaló videót erről a két felejthetetlen, hidegvízi pontyozásról:

Videó: Wenhardt Dániel

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Hozzászólás (1)
  • Danee
    Danee
    2014-04-15 15:11
    Jól van srácok, csak így tovább! ;)
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.