Összesen
0 Ft

Őszi pontyok az akadókból

2018. november 28.
Juszku Gábor
Juszku Gábor

Őszi horgászataim egyikét egy igen nehéz vízre terveztem. A lakóhelyemhez közel eső Rétközi-tó Kanda-öböl nevű részére. Ez a tó egy közel 400 hektáros víztározó- rendszer zsilippel leválasztott, 50 hektáros része. Nosztalgikus érzésekkel készültem a pecára, hiszen gyerekkorom horgászatai és első, említésre méltó méretű pontyom megfogása - ami kicsivel több volt mint 7 kg - mind itt történt velem. Később a tározó kiszáradt, de 2016-ban újra felengedték vízzel, és 2017-ben megnyitották a horgászok előtt. A Kanda-öböl a sporthorgászok számára lett kijelölve és telepítve.

Reggel érkeztünk meg az 5-ös számú állásra. Helykereséssel kezdtünk. Hamar megtaláltuk a tó medrében hosszanti irányban elhúzódó csatornát, ahol a vízmélység 2-2,30 méter körül van. Két oldalát akadósor szegélyezi. Erre a részre helyeztem a bójámat és végeztem el az etetést, amely a következőből állt:

Magmix:
- főtt tigrismogyoró (édes, csípős módon elkészítve)
- főtt kukorica (édes, csípős módon elkészítve)
- csemegekukorica
- kukoricacsíra pellet
- ponty nevelő táp (8 mm-es pellet, 30% halliszt és alacsony olajtartalommal)

Bojli:
-Eurostars Ready-Made Boilies frankfurti kolbász ízesítésben, oldódó verzióban.
-Eurostars Ready-Made Boilies áfonya és feketekaviár ízesítésben, oldódó verzióban.

Összesen 2-2 kg bojlit vittem magammal erre a horgászatra, hiszen mindössze 24 óra állt a rendelkezésemre, hogy halat fogjak. A száraz, alacsony olajtartalmú pelletek most fontos részét képezték az etetésnek, ahogyan az oldódó bojlik is, mert ezek jól dolgoznak a hideg vízben. A bója mindkét oldalát megszórtam kb. 2-2 kg mag és pellet mix-szel, majd a jobb oldalra még 1 kg frankfurtis oldódó bojlit, a baloldalra pedig az áfonya és feketekaviár ízesítésű golyóból ugyanennyit juttattam.

Miután végeztem a helykereséssel és az etetéssel, a szerelékek kerültek a helyükre. Az egyik horogra az áfonya és feketekaviáros oldódó golyó került áfonyás ízesítésű Fluro Pop Ups bojlival kikönnyítve, hóember csalizással. A másik horogra a 20 mm-es főzött Eurostar Wafters frankfurtis bojli került 14 mm-es, Premium M1 white pop ups-szal kikönnyítve. Ezt a hóembert Eurostar frankfurtis Boost Juice-ba mártottam és Eurostar Bomb Paste-tel pasztáztam be. Viszonylag nagy horog-csali távolságot alkalmaztam, mert az információk alapján sok a kishal a vízben.

A zsinór 0,35 mm-es főzsinórból és 0,55 mm-es előtétzsinórból állt, amiből 15-15 métert csévéltem fel mindkét orsó dobjára. Az etetésnek megfelelően elhelyeztem a szerelékeket, majd a táborépítés következett. Ezen munkálatokat szemerkélő esőben kellett elvégeznünk, bár nem volt hideg az idő. Az első halat horgásztársam fogta, nem sokkal az etetést követően. Nem volt nagy, így gyors visszaengedés után újrahúztuk a szereléket. Ezután csend következett. A délután folyamán érkezett a következő kapás, amit én könyvelhettem el a fűszeres csalimra. Itt minden halra rá kell menni, így csónakból fárasztottam ki, majd engedtem vissza a barátom halához hasonló méretű pontyocskát. Egy merítő, egy matrac és még az újracsalizáshoz szükséges eszközök is mindig a csónakban vannak ilyen horgászatokon. Így kevesebbet kell ki-be járni a vízen.

A nappal már csak egy kapást hozott a horgásztársam egyik szerelékén, de a hal a fárasztás közben elakadt, és megszabadult a horogtól, így nem került matracra. A sötétedés előtt újra etettem, már inkább csak bojlikkal, a magokból és a pelletekből pedig csak keveset. Volt egy
sejtésem, hogy az éjszaka forgalmas lesz; ezúttal bejöttek a számításaim. A fényváltás meghozta a halak kapókedvét. Mivel a frankfurtis, pasztázott bojlira jöttek jellemzően a jelentkezők, így mindkét szereléket ezzel a csalival juttattam vissza a helyükre. Hajnalban újabb kapásra ébredtem és bár fáradtan, de rámentem a halra. Az addig fogott 2-3 kg közötti súlyú pontyok nem használtak a motivációmnak. Horog-csali távolság, 20 mm-es hóember csali ide vagy oda, a pontyifjoncok elemükben voltak. Mikor fölé értem, éreztem, hogy elakadt a zsinór. Kicsit erőltetve próbáltam kiszabadítani, majd a bot spiccét a víz alá nyomva próbálkoztam. Valami történt odalent, mert zsinórt tudtam nyerni és egyre közelebb került a felszínhez ellenfelem. A követ elhagyva, egy hüvelykujj vastagságú gallydarabbal karöltve
került a felszínre egy 8-9 kg körüli hosszúkás testű pikkelyes ponty. Merítés után újra csaliztam, és visszatettem a szereléket a helyére. Megkönnyebbülve értem partot a zsákmányommal. Ebből a nehéz vízből, ilyen rövid idő alatt….., szóval most nagyon örültem ennek a gyönyörű színekben pompázó, őszi pontynak, még ha nem is volt kapitális. Ezután már csak egy kapásom volt, ami súlyban elmaradt társától.

Ismét nem maradtam élmények nélkül, köszönhetően a kiváló csaliknak, és sok tapasztalatot gyűjtöttem az akadóban történő horgászatról. Számomra épp olyan siker, ha megtalálom a működő csalikat és taktikát, mint megfogni egy nagytestű pontyot. Persze az az
ideális, ha ez a kettő összeáll.

 

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.