Összesen
0 Ft

Őszi szünet nagy pontyokkal

2016. március 16.
Szekeres Győző
Szekeres Győző
SBS Team Magyarország

Akárcsak tavaly, idén is október utolsó hetére időzítettem a szezonzáró horgásztúrámat. Vérmes reményeim azonban nem voltak, hiszen több tényező is a siker ellen szólt. A horgászat előtt két héttel 60 mázsa 2-3 kg közötti pontyot telepítettek a tóba, ezek a halak pedig ilyenkor igencsak megnehezítik a célzott nagyponty horgászatot, ugyanis minden létező csalit azonnal felvesznek. (Még a 30 mm-es nagyságú bojlit is addig rágcsálják, amíg beléjük nem akad a horog…) Emellett a túrámat megelőző héten barátaim horgásztak a helyemen, az eredményük pedig elég gyengének bizonyult, lényegében nem fogtak értékelhető halat. Minderre ott volt a tavaly őszi tapasztalat, amikor bő egy hét alatt pár darab telepített pontyon kívül semmit sem sikerült fognom. Nem a legjobb előjelek…

Ősz van

Ősz van

Ősz van

Mindezek ellenére úgy döntöttem, hogy horgászom még egy jót a hosszú téli szünet előtt, a halak pedig majd eldöntik, hogy partnereim lesznek-e ebben vagy sem. Akárcsak az egész szezonban, most is kizárólag az új, szénhidrátos bojlit hoztam magammal, annyi különbséggel, hogy míg a melegebb hónapokban a diós (később ebből lett az egyik idei újdonságunk, az Eurobase szériás Tigernut ízesítésű bojli), illetve a natúr csali került a horog alá, most a hideg (9 Celsius fokos) vízben egy fűszeres ízt választottam. A horogcsali minden esetben 30 mm-es, kiszárított bojli volt, a horogtól 2-3 centire elengedve. Ezzel próbáltam meg (több-kevesebb sikerrel) kivédeni a kisebb pontyok támadását.

Horogcsali

Horogcsali

Horogcsali

Az első két éjszaka 2 db telepített pontyot sikerült fognom, nappal pedig teljes volt a csend. A harmadik este viszont „elfüstölt” a bal oldali botom, amit a 7,5 méter mély vízben tettem le. A hal a nyeletőfék átváltása után is óriási erővel vitte a zsinórt az orsómról. Kb. 15 perc fárasztás után a szomszéd stégen sikerült megszákolni a hatalmas tükröst, melyről rögtön látni lehetett, hogy 20 kiló feletti példány. A mérlegelésnél nem is kellett csalatkozni, hiszen 24,4 kg-nál állt meg a mutató. Az örömöm hatalmas volt! Ekkor úgy gondoltam, ha már innentől nem fogok másik jó halat, akkor is sikeres a túrám. Szerencsére azonban ezzel nem fejeződött be a történet!

24,40 kg

24,40 kg

24,40 kg

Az ezt követő 24 órában újabb két kis ponty akadt a horgomra. Egyértelmű volt, hogy folyamatosan támadnak, ugyanis csalifrissítésnél minden esetben 18-20 mm nagyságúra volt lerágva az eredetileg 30 mm-es golyó…

Októberi színjáték

Októberi színjáték

Októberi színjáték

A következő hajnalban újra „eldurrant” a balos botom! Mire felkaptam a pácát, gőzerővel „ment a vonat”, több méter zsinórt lehúzva a dobról. Hasonló volt a koreográfia, mint korábban, láthatatlan ellenfelem a fárasztóféket ugyanúgy húzta, mint a nyeletőt. Érezni lehetett a nagy súlyt a zsinór végén. Már világosban szákoltam meg az újabb tükröst, amit 15 kilónál nagyobbra saccoltam. A mérlegelésnél ért az igazi meglepetés, hiszen a hal pontos súlya 20,8 kg volt! Már a második 20 feletti október végén, fantasztikus! Mondanom sem kell, hogy madarat lehetett volna velem fogatni az örömtől.

20,80 kg

20,80 kg

20,80 kg

20 feletti szépség

20 feletti szépség

20 feletti szépség

Innentől annyi változás történt, hogy már nappal is voltak kapásaim. A következő négy napban több mint 10 darab pontyot sikerült fognom 2 és 13 kiló között. Sőt, másnap délben egy gyönyörű, 18,5 kg súlyú pikkelyes is tiszteletét tette nálam a parton egy rövid időre. Egyértelművé vált számomra, hogy a halliszt nélküli, szénhidrátos bojli működik a hideg vízben is.

18,50 kg

18,50 kg

18,50 kg

18,50 kg portré

18,50 kg portré

18,50 kg portré

Rettentően élveztem a horgászatot. Napközben gyönyörű, napos idő volt, a maximum hőmérséklet pedig meghaladta a 15 Cº-ot is. Fogtam a halakat, és gyönyörködtem az őszi természet szépségében.

Fakopáncs

Fakopáncs

Fakopáncs

 

Hattyú a fiatalabb …

Hattyú a fiatalabb …

Hattyú a fiatalabb …

... és az idősebb generációból

... és az idősebb generációból

... és az idősebb generációból

Az utolsó éjjel még sikerült egy 15 kg feletti pontyot szákolnom. (Egy nagyon szép, kereken 16 kilós tükröst, amit idén nyáron már egyszer megfogtam 15 kilós súllyal.)

Az idei utolsó 15 feletti

Az idei utolsó 15 feletti

Az idei utolsó 15 feletti

Az idényzáró túrám összességében remekül sikerült. A végeredmény 2 db 20 kiló feletti, és további 2 db 15 kg feletti ponty, valamint 3 db 10 kiló feletti (a kisebbeket nem említve) pikkelyes volt a hideg vízből.

Fogyóban a magos bojli

Fogyóban a magos bojli

Fogyóban a magos bojli

A tesztelés alatt álló szénhidrátos bojli remekül vizsgázott 2015-ben, hiszen összesen 6 db 20 kiló feletti (amiből egy 25 kiló feletti), 16 db 15 kiló feletti és több mint 50 db 10 kiló feletti pontyot fogtam vele az idény során. Nem is kérdés, hogy ezen eredmények hatására természetesen jövőre is ezzel a csalival fogom kergetni a nagy pontyokat…

Fantasztikus csillogás

Fantasztikus csillogás

Fantasztikus csillogás

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.