Pecamánia Road Show Mesterek Kupája, Harsány - végeredmény
A mai nappal véget ért a Harsányban megrendezett Pecamánia Road Show Mesterek Kupája. A 100 órás verseny az utolsó pillanatig nyitott volt, hiszen az utolsó 24 órában folymatosan változott az első 5 csapat sorrendje. A verseny hajrája olyan izgalmakat hozott, amelyre csak ritkán van példa a több napos, nagyhalas versenyek során. Az első és a második helyezett között ugyanis mindössze 85 dkg döntött úgy, hogy a versenyen fogott halak átlagsúlya 11,97 kg volt! A verseny dobogójának legfelső fokára a romániai Jani Carp Team állhatott, amelynek tagjai Vaju Janos, Vaju Erik Tibor és Gelén Tamás, aki SBS csapattag, illetve a márka romániai forgalmazója. A második helyen a KovBoly Big Carp Team, míg a harmadik helyen az SBS SziKo Team végzett.




Gratulálunk a nyerteseknek és a versenyben résztvevő minden csapatnak a sportszerű versenyzésért és helytállásért!
Forrás: www.pecamania.hu, Pecamánia facebook oldal
-
Bene hegyi tó
Amikor nyári horgásztúrát tervezek, akkor általában vagy extrém meleg, vagy extrém szeles időjárást sikerül eltalálni. Most sem volt ez másképp, amikor 2026 áprilisában kiválasztottuk és lefoglaltuk a júniusi időpontot a Bene-hegyi horgásztavon.
-
Őzetanya, 12-es állás
Az idei év első horgászatára egészen április elejéig kellett várnunk, így nagy örömmel indultunk útnak, hogy újra elővegyük az ősz óta pihenő felszereléseinket.
-
SBS központ szabadságon!
Ezúton értesítünk Benneteket, hogy 2026. augusztus 5-9-ig, leállás lesz az SBS központban! Ezen időszakban beérkező rendeléseket augusztus 10-én, hétfőn kezdjük el feldolgozni!
-
Sikeres bemutatkozás a harsányi 9-es álláson
Augusztus 20–24. között első alkalommal vettünk részt egy harsányi baráti horgásztalálkozón a 9-es álláson, Tibor barátommal. Már hosszú ideje vártuk ezt a lehetőséget, hiszen korábban még nem horgászhattunk ezen a csodálatos vízen, amely méltán híres ...