Összesen
0 Ft

Szőrvájver - Gál József beszámolója

2009. április 03.
Gál József
Gál József
Carp Fishing Club Hungary

Hosszú tél van mögöttünk. Ugyan még a böjti szelek keserítik életünket, de az ablakon besütő tavaszi verőfényes napsütés már egyértelmű jel: indul a szezon! Mi horgászok ábrándozva vesszük kézbe horgászbotunkat, leporoljuk felszerelésünket, rendet rakunk horgászládánkban. Tervezgetjük a következő szezont, szerelékeket, csalikat latolgatunk.

Ebben a tervezgetésben szeretnék egy ötletet adni, hogy fantasztikus élményekkel gazdagodjunk, de ami még ennél is fontosabb: fantasztikus élményekhez segítsünk hozzá másokat!

Minden horgásznak kötelessége, hogy a természet szeretetét, a halak tiszteletét átadja a gyerekeknek. Felgyorsult világunkban, ahol a gyerekeknek a számítógép mellett kevés ideje marad más elfoglaltságra, különösen fontos, hogy megmutassunk nekik a virtuálistól egy teljesen eltérő világot. Láttam már fiával horgászó apát, akik kétségbeesetten dobtak oda, ahol az előbb egy másik horgász halat fogott. Na nem erre gondolok! Vizeink azokat a horgászokat fogadják kegyeibe, akik a természet szeretete miatt mennek oda, nem pedig a halhúsért. Amit nem ismerünk, azt nem is tudjuk szeretni. Ezért nagyon fontos, hogy MUTASSUK MEG a természetet a gyerekeknek.

 

 Mi is így döntöttünk 2004-ben, hogy megmutatjuk a gyermekeinknek azt, hogy mi mindent rejt a vízpart. Nem a halfogás volt az elsődleges cél. Olyan élményekkel szerettük volna gazdagítani őket, ami egész életükre megalapozza a természetszeretetüket.

A túra nagyon jól sikerült, így nem volt kérdéses, hogy folytatnunk kell. 2008-ban már a jubileuminak számító ötödik túrán vagyunk túl. Táborainknak a SZŐRVÁJVER nevet adtuk. Most ennek az elmúlt öt évnek a tapasztalatait szeretném megosztani veletek, hogy a vízparton töltött napokat mivel lehet színesíteni, hogy a gyerekek még jobban élvezzék a természetet. Ezek a programok hihetetlen módon képesek elmélyíteni az emberi kapcsolatokat, a gyerekeket csapatban gondolkodásra ösztönzik. Megérzik az egymásra utaltságot, így egy idő után természetessé válik számukra az egymás segítése. Ebben a mai világban pedig ez az emberi tulajdonság sajnos eltűnőben van.

 

Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy soha ne alakuljon ki versenyhelyzet. A gyerekek mindent együtt oldjanak meg. Ez legyen horgászat, legyen táborkialakítás, legyen viharra való felkészülés. Fontos, hogy ami nekünk ugyan rutinfeladat, azt is részletesen mondjuk el a gyerekeknek, hogy ők is megtanulhassák. Már a tervezgetésbe vonjuk be őket, így megtudják, hogy mi mindenre kell felkészülni egy túra során, illetve már itt elkezdődik a ráhangolódás.

Számunkra a legnehezebb feladat minden évben a helyszín kiválasztása. Jó horgászhely legyen, jól lehessen strandolni, ne legyen forgalmas, ne legyen távol (ne kelljen sokat utazni). Nem könnyű ilyen helyet találni. Nekünk legjobban a Tisza-tó vált be. Valamennyi általunk felállított kritériumnak megfelel.

 

Könnyen találhatunk olyan partszakaszt, ami nem mélyül hirtelen, nem iszapos az alja, így fürdőzésre ideális. Ezeken a helyeken ugyan kapitális halra kevés az esély, de most nem is ez a fontos. Sok keszeget, néhány pontyot könnyen zsákmányolhatunk azonban. Ha csónak áll rendelkezésünkre, akkor a belső szigeteken, partszakaszokon sok szép nyugodt helyet találhatunk.

Táborállításnál osszuk meg a gyerekekkel, hogy mit miért csinálunk. Miért kell figyelni az uralkodó szélirányra, miért oda kerül a tűzrakó hely ahova. Megmutathatjuk, hogyan kell tábori „hűtőszekrényt” csinálni. Első lépésként ássunk egy gödröt. Ezt béleljük ki egy nylon-nal, majd pakoljuk bele a hűteni kívánt dolgokat. Takarjuk be nylon-nal, majd fedjük be egy vékony földréteggel, azt pedig takarjuk le növényekkel. Ha mindezzel végeztünk, locsoljuk meg vízzel. A párolgás folyamán hőelvonás történik, így a tábori hűtőszekrényünk már működik is! Mindössze arra kell figyelnünk, hogy a felső réteg mindig nedves legyen! A tábortűz gyújtását is tanítsuk meg a gyerekekkel. Kezdve onnan, hogy helyválasztás. Mondjuk el nekik, hogy miért kell szélárnyékos helyen kialakítani, hogyan tudjuk megakadályozni, hogy a tűz továbbterjedjen (körbeásás, körberakás kővel stb.).

Ugye mennyi információt tudunk átadni? És ezek csak az alapok. Különböző ötletek segítségével, még színesebbé tehetjük a természetben töltött időt. Nálunk nagy sikere volt a papírsárkány készítésnek. Erre rá kell készülni, hiszen vinnünk kell magunkkal papírt, madzagot, festéket vagy zsírkrétát. A szükséges nádat már a vízparton találjuk.

 

Apropó nád! Bizonyára ma már sokan elfelejtették, hogy nádból milyen könnyen lehet nádsípot készíteni.

 

Nagyon fontosnak tartom megismertetni a gyerekekkel a biztonságos vízen-, illetve vízparton tartózkodást. Az úszásoktatás fontosságára most itt nem térek ki. Viszont a biztonságos csónakhasználatot itt megtaníthatjuk gyermekeinkkel. Ezzel saját helyzetünket is könnyítjük, hiszen később nyugodtan aludhatunk akkor is, amikor gyermekünk már nélkülünk jár a vízre!

 

Örök klasszikus a homokvár építés. Természetesen ebből mi felnőttek sem szoktunk kimaradni, hiszen jó néha újra gyereknek lenni.

 

Mindeközben természetesen horgászhatunk, és jókat beszélgethetünk. Hihetetlennek fog tűnni, de gyermekünk a sok kellemes élmény hatására úgy meg fog nyílni, mint soha. Kapcsolatunkat a gyermekünkkel egy-egy ilyen túra fantasztikusan elmélyíti, egy sor olyan dologról fogunk beszélgetni, amiről addig nem. Azt pedig mindenki tudja, hogy mennyire fontos ez.

 

Az együtt töltött napok eredményeképpen szoros, egy életre szóló barátság alakulhat ki közöttük.

 

Sok-sok dolgot említhetnék még ami szép emlékként él bennünk ezekkel a túrákkal kapcsolatban, de azt hiszem kedvcsinálónak már ez is elég. Mindenkit arra biztatok, hogy fogjon össze barátaival, és szervezzenek olyan túrákat is, ami elsősorban gyermekeiknek szól. Zárjuk ki néhány napra a külvilágot életünkből, ne a halakat üldözzük újabb és újabb praktikákkal, hanem ez a pár nap tényleg arról szóljon, ami legfontosabb a számunkra!

Végezetül legyen itt néhány kép, ami hűen tükrözi a táborok hangulatát.

 

 

Mint az írásom elején említettem, 2008-ban tartottuk a jubileumi V. Szőrvájver-t! Ennek alkalmából a vízparton készítettük el a szülinapi tortánkat, mely szintén nagy sikert aratott, hiszen ez az egyik résztvevő család meglepetése volt a többiek számára!

 

Sok-sok szép, gyermekekkel közös élményt kívánok mindenkinek!

 

Írta: Gál József
Fotók: Gál József

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.