Összesen
0 Ft

Ultrakönnyű gyümölcsnapok

2020. május 22.
Hudomiet János
Hudomiet János
SBS Happy Carp Gang,
az ABK alapítója

A bezártságból kitörve, horgászni, beszélgetni szerettünk volna egy kicsit, egy sima, röhögős pecát akartunk, mint régen. A tavalyi, ecsédi túra oly távolinak tűnt, főleg a világot behálózó járvány tekintetében. Leruccantunk 3 napra a festői Vadkan tóra, ahová később, Peti barátunk is csatlakozott. A tavon a 10-es helyet foglaltuk el. 

Első éjszaka nem etettünk, inkább csak vakon pecáztunk, bedobáltuk a szerelékeket és beszélgettünk, poharazgattunk. Hajnal 4-kor kapásra ébredtem, egy ifjonc amur volt a jelentkező, olyan 6-7 kilós forma. Ő is álmos lehetett, mert nem rendezett ribilliót, nyugodtan megmerítettem, lefertőtlenítettem, és ment is vissza.

Reggel, fél hat körül arra ébredtem, hogy „valaki” a sátor mellett eszeveszett módon rázza a vödröt, amelyben bojli, tigrismogyoró, kukorica és aprómag keverékét véltem meghallani.

-Felébredtél Hudika? - kérdezte Gaben kaján vigyorral. – Gyere, bójázzunk be, etessünk, azt hajrá!

Ilyen invitálásnak nehezen tudtam ellenállni. Bójáinkat 100, 90, 70 méterre helyeztük el, illetve egy etetést a parttól 20 méterre, a horgászhelytől jobbra alakítottam ki. Esti fotó, látszanak a bóják.

Gaben dobált a legmesszebbre, Peti 90, én 70 méterre. Ezt a helyet etetőkosárral, még erősebb, szembe fújó szélben is elértem. A már említett 20 méteres etetés is az enyém volt.

A SBS központból megrendeltük csalijainkat, legnagyobb örömünkre meglepetéseket is kaptunk a rendelt csalik mellé. Újdonságokat, gyümölcsös ízekben! Peach (ejtsd: pícs)/barack, és lemon&orange (ejtsd: lemön, orindzs)/citrom-narancs ízesítésben és feltűnő színekben. Kis méretű, 8-10-12 mm-es pop up csalikat.

Én általában 24 mm-es bojlinál kisebbet nem használok.

„Hát, ezekkel most mi csináljak?” – gondoltam magamban.
„Akkor most kis csalikkal fogok pecázni!” - határoztam el.

Végszerelékeimre etetőkosarat raktam, amelyhez 15-20 cm-es előkét kötöttem, 6-os horoggal, amelynek a szakállát - a tó szabályzata szerint - fogóval benyomtam. A 70 méterre található bójámra kizárólag bojlival etettem, a kinti helyet maggal is megszórtam. A bojlival etetett bójára 24 mm-es, Krill&Halibut wafters-szel horgásztam, M1 pasztával, amíg a kinti bójára, 20 mm-es, C1 wafters került, kikönnyítve egy új, Lemon&Orange ízesítésű Corn Shaped Poppers bojlival. 

Etetőkosaramba… Most figyelj! Belülre Flumino ananászos groundbaitet gyúrtam, majd vékonyan(!) bevontam „double trick jelleggel” C1 pasztával! Amikor a paszta leolvad, elkezd dolgozni a Flumino! Az etetés után fél órával már Gabennek szákolhattunk egy szép tövest. Ő a bójájához magos etetést alakított ki, és mindkét oldalát horgászta.

Kis idő múlva én fárasztottam, a kinti helyről.

Egész nap szépen ment a hal, Gaben nagy fölénnyel vezetett kis versenyünkben, mert a benti bójám, amelyet csak bojlival etettem meg, hallgatott, mint a sír.

Közben megérkezett harmadik társunk, Peti. Neki előre beetettünk, csak a szerelékeket kellett bevetnie, és már horgászhatott is. Odaraktunk egy paprikáskrumplit, estére meleg ételt ettünk. Közben a kapások kicsit alábbhagytak. Éjjel megint fogtam egy 6 kg körüli pontyot. Peti reggel bevallotta, hogy éjjel ő is fogott egy szép pontyot, 12,50 kg körülit… Peti tudta, hogy Gaben tartja a csúcsot, 12,44 kg-mal, ezért természetesen nem hittünk neki.

A bojlival etetett bójám továbbra is hallgatott… most azt gondolhatjátok, hogy mindjárt jön a slusszpoén a bójáról. Hát, nem. Most nem volt időm napokat várni a nagyhalra, úgyhogy 3-5 spombnyi magkeveréket dobtam a bója köré, a Krill&Halibutot lecseréltem, majd tigrismogyoróval és Peach ízesítésű Corn Shaped Poppers bojlival csaliztam. 10 perc sem telt el, és elhúzta egy 10 kg körüli potyka.

Ezek után ráálltunk a Spombra, 3-4 adag… és 10 perc múlva húzta is.

A Vadkan tavon, körülbelül 30 halat fogtunk, 5-15 kiló között. A túra halát Peti fogta, egy gyönyörű, 14,55-ös tövest, C1-es wafters-szel.

A legtöbb halat Gaben szákolhatta, de én sem szégyenkeztem. Az új csalik jól teljesítettek, engem meggyőztek.

Gyorsan szerveztünk egy másik pecát is. Azonnal telefonáltam az SBS központba, amennyiben lehetséges, Lemon&Orange ízesítésben szeretnék 20-24-es bojlikat és 24-30-as wafterseket, Gaben is kapott az alkalmon, ő ugyanezeket rendelte Peach ízben, ugyanis… Irány a BALATON! Bár ezek az ízek még kísérleti fázisban vannak, mégis szeretném ezeket a Balatonon is kipróbálni még most, amikor kicsit hűvösebb a víz.

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.