Összesen
0 Ft

Ünnepi bojlizás a Pozsár horgász-tavon

2018. március 27.
Tasi Levente
Tasi Levente

2018.03.15-16-án, több hónapos kihagyás után végre ismét alkalmam adódott egy rövid horgászatra. Ezt a túrát Édesapám születésnapi ajándékának szántam, így a lehető legnagyobb élményt szerettem volna neki okozni, ezért esett a választásom a lajosmizsei Pozsár Horgásztóra. Károly Árpád barátommal több éve horgászunk rendszeresen ezen a vízen, így töviről-hegyire ismerjük.

Választásom a 8-as (faházas, szigeten található) állásra korlátozódott, mivel ez az egyetlen állás, ahol engedélyezett több mint két horgász számára a horgászat. A tóról röviden annyit kell tudni, hogy limitált számú hely lett kialakítva, illetve az állások is relatív távolabb esnek egymástól, így nyugodtan lehet horgászni, egymás zavarása nélkül. A tó messze esik mindenféle úttól, így igen csendes, tökéletes a kikapcsolódni vágyók számára. Nagyon kulturált és szép környezet várja a horgászni és pihenni vágyókat, rendezett WC, stégek, illetve kényelmes kis faházak a 2-es, 3-as, 4-es, 7-es és 8-as álláson találhatók, amelyekben hűtő és fűtés is van. A tó átlagmélysége 1,5-2,5 m között változik, minimális iszapréteggel, jobbára kemény talaj jellemzi, akadók csak a partszélben találhatók, 1-1 bedőlt fa, bokor, amit érdemes meghorgászni, de található néhány medertörés is a tóban.

Rendkívüli halállománnyal rendelkező tó, rengeteg 10 kg feletti példány lakja, de előfordulnak 20 kg feletti példányok is. Legjellemzőbb fajok a ponty, vágótok, és szép amurok, de előfordulnak 1,5 kg körüli keszegek is. De ennyit a bemutatóról, kezdjük a lényeget! ;)

Ezen a túrán a Prologic C2 Natura TS 390m 3,5 lb botokkal és Dam Quick SLS 570 FD orsóimmal érkeztem, amire Prologic Mimicry Water Ghost XP 0.30-as damilt tekertem fel. Minden esetben elhagyós szereléket alkalmazok. Nagyon fontosnak tartom a halakkal való kíméletes bánásmódot, illetve a Catch and Release elvet! Előkötött Fox leadcore előkén, in-line paszta- és távdobó ólmokat használtam, a horogelőkém pedig 0,15 mm-es fonott zsinór volt, kb. 15 cm hosszúságban. Horognak, az SBS Grip-Tip 4-es méretű horgát választottam, amire minden esetben tettem horogbefordítót is.

Csali terén három favorit ízemmel készültem a Premium szériából, ezek pedig az Ace Lobworm, a Krill & Halibut, és az M1 oldódó és főzött verzióban is.

Érkezésünkkor borús, szeles idő fogadott minket, a légnyomás 1015 hPa körül mozgott, majd kis idő elteltével kitisztult az idő és kisütött a nap, aminek nagyon örültünk. Árpi barátom a sziget bal oldalán, édesapám a jobb oldalán, én pedig a közepén foglaltam helyet.

A hideg időre és az ez által lelassult anyagcserére tekintettel, egy kicsi, de annál koncentráltabb alapozó etetést készítettem, ami darabolt bojliból, 3 féle magból, (kukorica, búza, kender) és három féle apróbb szemű pelletből állt. A meghorgászni kívánt területre dobócső segítségével juttattam be 10-10 szem oldódó, 20 mm-es bojlit. Minden horog mellé készítettem PVA-t, ami tartalmazott három szem félbevágott oldódó bojlit, illetve magas fehérje tartalmú apró pelletet is. A készségek bevetését síri csend követte, majd körülbelül 4 óra elteltével megtört a jég és vendégként láthattunk a parton egy gyönyörű 11,5 kg-os tőpontyot. Gyors mérlegelés, fotózás és fertőtlenítés után visszanyerte szabadságát, ezek után ismét több óra csend.

Ez után nagy örömömre, sikerült Édesapámnak is partra segítenie egy szép 6 kg-os tükörpontyot.

Majd megint több óra csend, mintha eltűntek volna a halak, eközben igencsak lehűlt a levegő és beesteledett.

A tó rendkívüli tokhal állománya végett egy szereléket a parttól 5 m-re helyeztünk el, és megszórtuk 10 szem főzött Krill & Halibut bojlival. 3 óra elteltével erőteljes húzós kapással törte meg a csendet egy gyönyörű 13,5 kg-os vágótok, majd nem sokkal rá egy benti szereléken is jelentkezett egy kapás, amit egy 11,25 kg-os tok okozott.

Ez után ismét síri csend.

A szerelékek befrissítése és pár szem bojli becsövezése után nyugovóra tértünk, majd hajnali 4 órakor ismét erőteljes kapás jelentkezett egy benti szerelékemen. Megvendégeltem egy gyönyörű egészséges 8 kg-os tőpontyot a parton, amíg a többiek a kellemes meleg faházban aludtak. Újra csalizás és a szerelék bevetése után visszafeküdtem aludni, ám nem sokáig élvezhettem az ágy melegét, ugyanis kb. 30 perc múltán ismét kapás jelentkezett egy benti szerelékről. Ismét egy gyönyörű, 7 kg körüli tőponty volt a bot másik végén, ám a szákolás pillanatában sajnos sikerült meglépnie. Befrissítettem a botot, majd lefeküdtem.

A reggel csendjét Árpi barátom kapásjelzője törte meg, egy igen harcos 12 kg-os tőponty végett, aminek a különlegessége, hogy még nem volt horog ütötte seb a száján!

Ez után sajnos betört a térségbe a hidegfront, elkezdett esni az eső és feltámadt a szél is. A légnyomás pedig lezuhant 1000 hPa alá, tudtuk, hogy ez nem jó jel, de bíztunk még 1-2 kapásban. Sajnos ettől a pillanattól az egész tavon megállt az élet, és többet nem szóltak a jelzők.

Összeségében a hideg víz és frontos időjárás ellenére, azt hiszem szép eredményt értünk el (3 tok, 4 ponty,2 kárász).

Csali terén szinte csak a Krill & Halibut bojlikkal tudtam kapást elérni, az Ace Lobworm és az M1 most háttérbe szorult.

Nagyon jól éreztük magunkat, és ismét nem csalódtunk ebben a fantasztikus tóban!

Köszönöm hogy elolvastátok! ;)

Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez regisztráció és bejelentkezés szükséges!
Az oldalon cookie-kat használunk. További információkért a cookie-khoz és a személyes adatai feldolgozásához itt találja az adatvédelmre és a cookie-kra vonatkozó szabályzatunkat.