XIV. Pontyfogó OB – 1. forduló
Csütörtökön vette kezdetét az idei Pontyfogó Országos Bajnokság, az első fordulót a szövetség a Tisza-tavon rendezte. Az SBS – Xtra Carp Club a csapatai jól szerepeltek, hiszen a srácok a három szektorból kettőt is megnyertek. A ’B’ szektort 6 hallal, és 27,55 kg-mal a Gaál Tibor, Nagy Zoltán páros nyerte, a ’C’ szektorban pedig Kovács Zoltán és Nyerges Gergő jeleskedett szintén 6 hallal és 27,4 kg-mal. Balogh Hunor és Simon Csaba 2 hala az ’A1 szektorban a 7 helyre volt elég.Jelenleg a csapatok versenyében a 3. helyen állunk, azonban jó hír, hogy csak 2 ponttal vagyunk lemaradva az első és második helyezettől. A párosok versenyében is remek eredmény született, hiszen két SBS csapat is ott tanyázik a top 3-ban, a második és a harmadik helyeken.További jó hír, hogy a következő két forduló, júliusban a Desedán, majd augusztusban Maconkán lesz. Mindkét pályán sok tapasztalattal rendelkezik az SBS – Xtra Carp legénysége, így nagy reményekkel várjuk ezeket a versenyeket.

-
Bene hegyi tó
Amikor nyári horgásztúrát tervezek, akkor általában vagy extrém meleg, vagy extrém szeles időjárást sikerül eltalálni. Most sem volt ez másképp, amikor 2026 áprilisában kiválasztottuk és lefoglaltuk a júniusi időpontot a Bene-hegyi horgásztavon.
-
Őzetanya, 12-es állás
Az idei év első horgászatára egészen április elejéig kellett várnunk, így nagy örömmel indultunk útnak, hogy újra elővegyük az ősz óta pihenő felszereléseinket.
-
SBS központ szabadságon!
Ezúton értesítünk Benneteket, hogy 2026. augusztus 5-9-ig, leállás lesz az SBS központban! Ezen időszakban beérkező rendeléseket augusztus 10-én, hétfőn kezdjük el feldolgozni!
-
Sikeres bemutatkozás a harsányi 9-es álláson
Augusztus 20–24. között első alkalommal vettünk részt egy harsányi baráti horgásztalálkozón a 9-es álláson, Tibor barátommal. Már hosszú ideje vártuk ezt a lehetőséget, hiszen korábban még nem horgászhattunk ezen a csodálatos vízen, amely méltán híres ...